Településünk fejlesztései, beruházásai

Ezen az oldalon foglaltuk össze Besnyő község életét, a hétköznapokat megkönnyítő, szebbé tevő fejlesztéseinket, beruházásainkat 2008. évtől napjainkig. Büszkék vagyunk arra, hogy adósságmentes településként is számos fejlesztést és beruházást megvalósíthattunk, ezzel szépítve, újítva településünket.

                                                                                 Fejes Zsuzsanna polgármester

 

Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Védőoszlopok az orvosi rendelő előtti járdánál

Mint azt bizonyára Önök is többször tapasztalták, az orvosi rendelő előtt leparkolt autók rendszeresen elfoglalták a járdát, így a gyalogosforgalmat is akadályozták, balesetveszélyes helyzeteket is teremtettek. A gyalogosok védelme érdekében védőoszlopokat helyeztünk el az orvosi rendelő előtti járda mellé.  
Fejes Zsuzsanna
polgármester

Sétány a Ligetben

Kiszélesítettük a Besnyő község központjában, a Ligeten áthaladó járdát, és a két szélén virágágyást alakítottunk ki, ahová a tavasszal rózsákat fogunk ültetni.
Fejes Zsuzsanna
polgármester

 

Felújítás az óvodában

Községi óvodánk két csoportszobájában is felújítást végeztünk a nyáron. Új padlót, lambériát, festést és bútort kapott a Süni csoport szobája, amivel igyekeztünk még egészségesebbé és szebbé varázsolni a gyermekek foglalkoztató helyiségét. A Méhecske csoport szobájában is lambériáztunk, festettünk, emellett bútorcserére is sort kerítettünk. Óvodásaink nagy örömmel vették birtokba a megújult csoportszobákat a tanév kezdetén.
Fejes Zsuzsanna
polgármester

 

További cikkeink...

  1. Faluházunk belső felújítása
  2. Fejlesztések a temetőben
  3. Táncsics utca járdafelújítása
  4. Térkő burkolatot kapott a közösségi tér
  5. Kisebb fejlesztések az iskola udvarán
  6. Fejlesztések az iskola udvarán
  7. Közösségi ház felújítása és eszközfejlesztése Besnyőn
  8. Megújultak a Sporttelepen lévő öltözők
  9. Belmajori és Diófa utca útfelújítása
  10. Fejlesztés az iskola udvarán
  11. Temető fejlesztése
  12. Fejlesztések
  13. Az Új utca és a Kossuth utca járdafelújítása
  14. Felújítás az óvodában
  15. Új udvari játékokkal vártuk óvodásainkat
  16. Egészségház bejáratának akadálymentesítése
  17. Járdafelújítás
  18. Egészségház tetőfelújítása
  19. Sporttelepen lévő épületek tetőfelújítása
  20. Óvoda külső felújítása
  21. Út- és járdafelújítás
  22. Ravatlozó külső felújítása
  23. Út- és járdafelújítás 2016. évben
  24. Óvodánk belső felújítása
  25. Községi ravatalozó külső nyílászárók cseréje
  26. Megújult a templom mellett álló emlékmű
  27. Leaszfaltozott, de már javításra szoruló utak padkájának javítása
  28. Műfüves sportpálya építése
  29. Jelentős útfelújítások településünkön
  30. A templom bejáratához vezető út aszfaltozása
  31. Az óvoda bejáratánál lévő terület rendbetétele
  32. Buszmegállóink térkövezése
  33. Színpad felújítása
  34. Szükségessé vált a temető egy részének rendbetétele
  35. Térfigyelő rendszer kialakítása
  36. Játszótéri eszközök bővítése
  37. Fő utca aszfaltozása a templomtól
  38. A tornaterem felújítási munkálatai
  39. A vízház és a kutak felújítása
  40. Közösségi kemence fölé ácsolt tető építése
  41. Körzeti megbízott iroda külső felújítása
  42. Az Önkormányzati Hivatal udvarában lévő tároló külső felújítása
  43. Megszépült a besnyői önkormányzati hivatal
  44. Megújult az orvosi rendelő
  45. Árkok tisztítása
  46. Ravatalozó épületének belső felújítása
  47. Elszármazottak találkozója kemence avatással
  48. Polgármesteri Hivatal belső felújítása
  49. Sportöltöző felújítása
  50. Ismét le kellett zárnunk a Faluházat!
  51. Orvosi rendelő előtti járda térkövezése, és a parkoló aszfaltozása
  52. Általános Iskola külső felújítása
  53. Régi ravatalozó belső felújítása
  54. Csárda völgyi bezárt szeméttelep rekultivációja
  55. Informatikai fejlesztés az iskolában
  56. Besnyői tanulói laptop program
  57. Utcanév táblák, köszöntő tábla, és kandeláberek kihelyezése
  58. Emlékmű a II. világháborúban elesett elődeinkért
  59. Az Emlékezés rózsalugasa
  60. Régi ravatalozó külső felújítása
  61. Poli-Farbe Platinum Kid Óvodaprogram keretében az óvoda teljes belső festése
  62. Sporttelep fejlesztése
  63. Játszótér kialakítása a Ligetben
  64. Színpad felújítása
  65. Kistérségi Tanuszoda
  66. Óvoda épület külső szennyvízelvezető hálózat felújítása
  67. Térfigyelő rendszer kiépítése
  68. Iskola előtti tér felújítása
  69. Óvoda épületének külső felújítása
  70. Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítása
  71. Kompetencia alapú oktatás bevezetése Besnyőn
  72. Óvodai fejlesztés
  73. Utcabútorok beszerzése, buszmegállók felújítása
  74. Helytörténeti Gyűjtemény kialakítása
  75. Iskolai informatikai labor korszerűsítése
  76. Fogászati rendelő felújítása
  77. Nagy volumenű fejlesztés az iskolában
  78. Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása
  79. Temető kerítés újjáépítése
  80. Strandröplabda pálya kialakítása
  81. Ruhák, eszközök vásárlása a Népdalkör, a Néptánc csoport és a Szironta Együttes részére