Egyéb projektek

Igaz, az elmúlt években a nagy tendereket szinte kivétel nélkül Európai Uniós társfinanszírozásban lehetett pályázni, azért akadtak olyan tenderek is, amelyeket vagy kizárólag a Magyar Állam, vagy egyéb alszerve írt ki. Például ilyen pályázatnak köszönhetően fejleszthettük az iskolát, láthattunk el két osztálytermet digitális táblával. Ezen az oldalon adunk számot azokról a pályázatokról, amelyek forrását nem az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap, az Európai Regionális Vidékfejlesztési Alap vagy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül hívhattuk le.

Informatikai fejlesztési feladatok támogatása

Digitális táblák BesnyőnAz „Informatikai fejlesztési feladatok támogatásának igénylése a 21/2010. (V. 13.) OKM rendelet alapján” címszó jegyében igényeltünk és el is nyertünk 1 millió forint támogatást, amelynek révén az eszközbeszerzés vissza nem térítendő, 100%-ban támogatott formában valósulhatott meg. A támogatási összegből 2 db digitális táblát, 1 db projektort és 1 db akkreditált szoftvert szereztünk be a besnyői Arany János Általános Iskola részére. Az új eszközöket a pedagógusok és az iskolások is nagy örömmel fogadták.