Iskolánk hírei - 2024. március-április

Március és április hónapban is számtalan tanórán kívüli programot szerveztünk, versenyre neveztünk, kirándultunk, szórakoztunk, művelődtünk, pályáztunk, alkottunk, ünnepeltünk. Március hónap elején megszerveztük az „Arany-hét” programjait, amely által tanulóink számtalan versenyen (matematika, szépíró, nyelvhelyességi, angol-nyelv, rajz) és ügyességi vetélkedőn (Toldi-kondi) mérettethették meg magukat.
Ezen programsorozat részeként elűztük a telet is. Iskolánk valamennyi diákja együtt, hangos, zajkeltő eszközökkel sétált egyet a faluban. A cél az volt, hogy minél hangosabbak legyünk, amitől talán „megijed” a tél és „elmenekül”. A közös séta befejezéseként kiszebábot égettünk az iskola udvarában, melyre az óvodásokat is meghívtuk.
Az „Arany-hét” része volt egy újabb hagyomány, a „Gergely-járás” felelevenítése is, amely keretében a 4. osztályoksok egy mókás színdarab formájában tartottak előadást településünk óvodásainak és iskolánk alsó tagozatos gyermekeinek. Műsorukkal megörvendeztették a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Köszönet illeti meg Kárász Andrea és Czimbalmos Ildikó pedagógusainkat a felkészítő munkájukért, illetve a 4. osztály tanulóit a sikeres szereplésért.
Március 15-én délelőtt több programot is szerveztünk az iskolában.
Ebben a tanévben, a március 15-i nemzeti ünnepünkre nem a hagyományos módon emlékeztünk, hanem egy akadályversennyel tisztelegtünk a forradalom és szabadságharc hősei előtt. Minden „állomáson”, amely egy-egy történelmi helyszínt jelképezett, az ünneppel kapcsolatos feladatok várták a gyerekeket. Köszönet Kárász Andrea tanítónak, az élményteli feladatok összeállításáért.
A délelőtt második programjaként az „Arany-hét” ünnepélyes lezárása valósult meg, amelyen díjaztuk iskolánk versenyein résztvevő legsikeresebb diákjainkat.
Az ünnepélyes díjátadót követően, iskolásaink ünnepi műsort adtak elő településünk emlékművénél. Ünnepségünk vendégeiként üdvözölhettük Fejes Zsuzsanna Polgármester Asszonyt, a Besnyői Önkormányzat képviselőtestületének tagjait, a Besnyői Népdalkör tagjait, a Besnyőről Elszármazottak Egyesületének képviselőit, az Őszutó Nyugdíjasklub és a Szironta Együttes képviselőit egyaránt.
Az ünnepség részeként, az iskola valamennyi osztálya elhelyezte saját készítésű, nemzeti színű kitűzőjét az emlékműnél, majd annak koszorúzása következett az iskola, az önkormányzat képviselői és a meghívott szervezetek képviselői által.

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően iskolánkban elsőtől hatodik osztályig minden tanulónk részt vehetett az Iskolában az erdő programon. Ennek keretében minősített Erdészeti Erdei Iskolák erdőpedagógusai magyarországi köznevelési intézményekbe látogatnak el, ahol az erdők és fenntarthatóság témakörében tartanak foglalkozást 20-30 fős csoportoknak a környezeti nevelést játékos ismeretszerzéssel segítve. Hozzánk Pécsről érkezett a Mókus Suli Erdészeti Iskolából Scheitler Adrienn, aki nagyon érdekes, játékos foglalkozást tartott tanulóinknak. Köszönjük a lehetőséget!
Március 13-án Adonyban mezei futóversenyen vettünk részt. A 3. és 4. korcsoportban indultak a fiúk. 3. korcsoport: Joó Tamás 24., Skultéti Milán 25., Halász Botond 34., Sebestyén Benjamin 37., Puskás Márk 46. helyezést értek el. Csapatversenyben a 8. helyen végeztek.
4. korcsoportba: Halász Bendegúz 21., Horváth Tamás 30., Kaszás Benedek 32., Kroó Áron 34. helyezést érték el. Csapatversenyben 7. helyen végeztek.
     
Március 26-án Rácalmáson rendeztek 4. korcsoportos fiúknak kispályás labdarúgó körzeti döntőt, ahol a gyerekek a 3. helyezést érték el. Résztvevők: Beri Benjamin, Bula Ádám, Halász Bendegúz, Horváth Tamás, Kroó Áron, Puskás Márk, Szigeti Roland.
      
Gratulálunk a résztvevőknek és köszönjük Fábián Balázs kollega felkészítő munkáját!

Április 12-én Székesfehérváron Madártani Intézet által szervezett természettudományos versenyen vettek részt az 5. osztályosok. Ezen a versenyen először indult iskolánk. 5. helyezést érték el a gyerekek. Résztvevők: Kiss Vince, Madarász Noémi, Németh Csenge. Felkészítő tanáruk: Fábián-Benkó Alexandra. Szívből gratulálunk!
   
A tavaszi szünet előtti napot a húsvéti készülődés jegyében töltöttük. Húsvéti népszokásokkal, hagyományokkal, jelképekkel ismerkedtünk, játszottunk, tojást festettünk, kézműveskedtünk. A legtöbb osztályba a húsvéti nyuszi is ellátogatott és egy kis ajándékot hozott a gyerekeknek.
Április 15-én, a Besnyői Arany János Általános Iskola tanulói, pedagógusai és szülői szervezete Jótékonysági Retro Disco”-t szervezett. Nagy örömmel töltött el, hogy ilyen szép számban összejöttünk és egy szórakoztató, jó hangulatú estét tölthettünk el együtt. Hatalmas összefogás és lelkesedés jellemezte az előkészületeket és az ezzel együtt járó rengeteg munkát. Szerencsések vagyunk, hisz iskolánk dolgozói és a szülők összetartó közössége, időt és energiát nem kímélve vette ki részét a feladatokból.
E rendezvény megszervezésével iskolásaink tevékenységeihez szükséges eszközöket és lehetőségeket kívánjuk támogatni, ezzel is hozzájárulva tanulóink személyiségének sokoldalú fejlesztéséhez, tanórai és tanórákon kívüli élményteli programok biztosításával.
Példaértékű és szívet melengető érzés az a támogatás, amelyet kaptunk az este megvalósulása érdekében. Külön köszönöm fejes Zsuzsanna Polgármester Asszony támogatásait, melyek közé tartozik a talpalávaló és a helyszín biztosítása is. Itt szeretném köszönetemet kifejezni kollegáimnak és a szülői közösségünk tagjainak. És nem utolsó sorban, mindenkinek, aki támogatást nyújtott akár támogatói jeggyel, tombola ajándékokkal és felajánlásokkal élve. Mindenkinek, aki eljött, köszönjük a részvételt és a támogatást!
Köszönet Kaszap Tündének, a szülői szervezet elnökének a program szervezésében nyújtott munkáját, Dj. Bogónak pedig a fergeteges hangulatért. Ismét egy szuper buli részesei lehettünk. Reméljük, mindenki nagyon jól érezte magát.

Az adonyi iskola által meghirdetett, egész tanéven át tartó Bálint Ágnes Olvasóverseny döntőjében Földi Mihály, Jakus Konrád és Kárász Norman Benedek képviselte iskolánkat. A jó hangulatú versenyen végül az 5. helyen végeztek. Gratulálunk nekik és felkészítő tanítójuknak, Kárász Andrea tanítónak!
Április 13-án szombaton a Városligetben rendezték meg az országos szintű Medve matek rendezvény következő fordulóját. Iskolánkból két negyedik osztályos fiú, Földi Mihály és Kárász Norman Benedek jelentkezett a versenyre. Csapatuk egy amerikai kislánnyal, Lara Skiftonnal kiegészülve lett teljes. A versenyen 5 km-t és 18 logikai matematika feladatot oldottak meg, mellyel az Arany medve fokozatot érték el. Végül a  negyedik évfolyamosok közül a 115 csapatból a 43. helyre küzdötték fel magukat. Gratulálunk nekik és Kárász Andrea tanítónak!
Iskolánk 2. és 3. osztályának tanulói színházi előadásokon vettek részt, számtalan élménnyel gazdagodva.
Tavaly iskolánk a Millió lépés az iskoládért versenyben a szerencsés nyertesek között tudhatta magát. A nyereményt, az 1.000.000 Ft-ot, sportszerek vásárlására költhettük, melyek közül néhányat külföldről kellett beszerezni, így a tavaszi szünet előtt vált teljessé a rendelés.
Rengeteg sportszert tudtuk beszerezni, a gyerekek nagy örömére.
A jelenleg futó, Egymillió lépés az iskoládért mozgalomban idén is részt vesz iskolánk valamennyi osztálya. Kérjük, aki tud, csatlakozzon hozzánk!
A környezetvédelem és a fenntarthatóság napjaink központi témája, ezért fontos, hogy a gyerekeket is megismertessük ezekkel a kérdésekkel, amire tökéletes apropó a Föld napja. A Föld Napja gyerekeknek is szól, akik ezen a különleges napon játékos módszerek segítségével ismerhetik meg a természet kincseit és gyarapíthatják a környezetvédelemmel kapcsolatos tudásukat. Sétákat terveztünk a településen, megfigyelve a minket körülvevő természetet, beszélgettünk a hulladékgyűjtésről, környezetünk megóvásáról. Kertészkedtünk az iskola virágos kertjében, oktató videókat néztünk meg, kézműveskedtünk és a tanórák témáiba is becsempésztük a témát.
Iskolánk ebben a tanévben is jelentkezett „A TeSzedd! hulladékszedési program”-ra, a Fenntarthatósági Témahét keretében. Iskolánk apraja és nagyja közösen tisztította meg az iskola környékét és a település több részét.
A fenntarthatóságra nevelésre fókuszálva, részt veszünk a „Pont velem” országos programban is, amelynek keretében gyűjtjük a használt elemeket és mobiltelefonokat. Az elemek (egész kg-onként zacskózva) és a rossz mobiltelefonok Bodrogi Csillánál adhatók le az iskolában. A Pontvelem oldalon történő regisztáció után pontokra válthatók, amikért vásárlási utalványokat lehet igényelni pl. Dechatlon, Media Markt, Book 24.
Ebben a tanévben is folytattuk Iskolakert tevékenységünket a felső tagozatos gyerekekkel, amely által megvalósul a környezeti és fenntarthatóságra nevelés, az öngondoskodásra és együttműködésre nevelés; az egészségnevelés, élménypedagógia, a cselekvésorientált tanulás; mezőgazdasági pályaorientáció egyaránt. A gyerekek nagy örömmel és lelkesedéssel kertészkednek, nagyon élvezik ennek tevékenységeit.
Számtalan rendhagyó technika órába is bepillanthattunk, amelyeken, felső tagozatos diákjaink, az újrahasznosítás jegyében készítettek különböző, az ünnepekhez kapcsolatos díszeket, kavicsokat festettek (virágoskertet díszítik), sütöttek-főztek, horgoltak. Hálásan köszönjük Bogárné Nagy Anikó fáradhatatlan, lelkes munkáját!
Sikeresen lezajlott leendő első osztályosaink beíratása, akiket nagyon sok szeretettel várunk szeptemberben iskolánkba!

Garaguly Krisztina
igazgató