Gondolatok a gyermeknap alkalmából

„Vegyük komolyan a gyermeket.
Minden egyéb ebből következik.”
Kodály Zoltán


Nehéz hónapokat éltünk meg. Bizony, mindenkit megviselt a járvány.  Jólesett a tavaszi fellélegzés, a nyitás. Gyermekeink is újra indulhattak óvodába, iskolába, megszokott kerékvágásába kezdett visszatérni életünk. Bármennyire közhelyes, de lelkünket is megviselte ez a szokatlan életforma. Talán ezért is érintett meg az a számomra hétköznapi csoda, amelyben már nagyon sokszor volt részem, de most, ez még erősebben hatott rám. Szeretném megosztani az olvasókkal, a szülőkkel, ezzel ünnepelni az idei gyermeknapot, a gyermekeket.
 Könyvtárosi teendőim végeztével kimentem az iskolaudvarra. Szeretettel üdvözöltek a legkisebb gyermekek. Aztán jött a gondolat:
-  Szeretnétek színezni? – Természetesen és egyöntetűen hangzott az igen válasz.
Elkezdődött a komoly munka, körbeguggoltuk a padot és színeztünk. Csatlakoztam én is a kis gyerekcsapathoz.
- Tudjátok mit? Színezés közben mondjunk mesét! Találjuk ki, a mi saját mesénket! Mindenki tehet hozzá egy- egy mondatot. -  Lelkesen fogadták az ötletet.
- Egyszer volt, hol nem volt valahol messze a világban élt egy varázsló …  –  kezdtem a történetet.
Színeztek az apró kis kezek és közben szőtték a mese szálait, mindenki hozzátéve a saját gondolatait.
Bevallom, én már inkább csak mesehallgató voltam, hagytam a gyermeki gondolatokat szárnyalni.
Lenyűgözött, ahogyan szőtték a mese szálait, és talán ezzel kimondták gyermeki érzéseiket, gondolataikat a körülöttük levő világról és annak eseményeiről.  Ami igazán lelket melengető volt, hogy mesénk főhőse, a varázsló a jóságot varázsolta az emberek életébe. Ettől lett szebb és boldogabb az életük. Én, a legidősebb „gyermek” próbáltam őket kizökkenteni a jóságos varázsló történetéből, és közelebb hozni a valóságot így folytatva a mesét:
Múltak az évek és a varázsló nagyon megöregedett és megbetegedett.  Ereje elhagyta, már nem jutott el az emberekhez, hogy a jóságot és szeretetet elvigye…
Ekkor a jóságos varázsló kitalálója, egy kislány gyorsan folytatta a megkezdett gondolatot. és rögtön cáfolta az előbbit.
-De élt a földön egy távoli rokona a varázslónak és helyette ő vitte el az emberekhez a jóságot és szeretetet, hogy boldoggá tegye őket és még most is itt jár közöttünk.
Fátyolos lett a szemem a mese befejezésétől, és nagyon örült a lelkem. Eközben elkészültek a színes rajzok és boldogan futottak folytatva játékukat az udvaron.
Hamvas Béla gondolatai jutottak eszembe:
„Gyermekkirályt választanék, és hozzá küldeném a bölcseket, a katonákat és minisztereket, hogy tanuljanak tőle, nem tapasztalatot, hanem azt, hogyan kell a dolgokat komolyan venni. Különbséget tenni jó és rossz között? Nem. Örülni annak, ami van. Hasznot várni? Nem. Szépet csinálni. Dolgozni? Nem. Játszani. Boldoggá tenni az embereket? Nem Szeretni őket. Tapasztaltnak lenn? Nem. Tapasztalatlannak maradni, és ártatlannak, irreálisnak és elfogulatlannak, gyengének és romlatlannak. Megőrizni az emberinél magasabb égi realitást: azt, amelyik nem itt tesz bennünket otthonossá, hanem ott, ahol még gyermek él.”

Baki Ferencné