Viva la Colombia! – Egy hónap múlva tengerentúli turnéra indul a Szironta!

Mint már arról hírt adtunk, a tavalyi amerikai utazásukon szerzett kapcsolatoknak köszönhetően kaptunk meghívást a hat koncertből álló kolumbiai turnénkra, mely során Bogotá környéki koncerthelyszíneken mutathatjuk be a „magyar virtust”. Chía, Zipaquir, Tabio, Guasca, Sopó, Albán települések mellett a kint élő magyarokkal is felvettük a kapcsolatot, akik a meglévő hat koncert mellett további koncerteket biztosítanak a diaszpóra tagjainak. A művészeti fesztivál június 1-10. között valósul meg, mely során megszólalhatnak harangjaink pl. a híres Sókatedrálisban,  Zipaquirban is.
A koncertek keretében olyan zeneművek fognak megszólalni előadásunkban, mint Weiner Leó Rókatánca, Erkel Ferenc Hunyadi Indulója, a Rákóczi-induló, Kodály Zoltán Székely fonójának „leány és legény kettőse”, az A csitári hegyek alatt kezdetű ismert dallam. Természetesen a virtuóz Monti-csárdás sem maradt ki a repertoárból.
A tengerentúli turnéra hatan utazunk: Rozbora Ádám tavaly ősztől az Operaház zenekari művésze, így ebben az évadban nem tudja erősíteni a Szironta csapatát – eddigi munkáját ezúton is köszönjük! –, azonban tavaly október óta dolgozunk együtt a gödöllői Bim-Bam-Boys tagjaival (akiket pl. adventi koncertünkön is láthattak). Két zenészük, Ficza Dávid és Jakab Benedek az elmúlt hónapban csatlakozott a Szirontához, kiváló munkatársakat ismerhettünk meg személyükben.

Az év első pár hónapjában is több fellépéssel kedveskedtünk közönségünknek: Bük településen a magyar Himnusz tiszteletére rendezett ünnepségen valamint a március 15-ei forradalom tiszteletére megrendezett műsoron, Besnyőn is megszólaltak harangjaink és melodychimejaink, mindkét helyen a Himnuszt is előadtuk különleges hangszereinkkel.
Április közepén részt vettünk az V. Balázs Oszkár Fesztiválon. Balázs Oszkár, „Oszi bácsi” volt a magyar csengettyűk megálmodója, ütőhangszeres kották, átiratok készítője, kiváló pedagógus, hangszerkészítő, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettje, a Budapesti Ütőegyüttes alapítója és művészeti vezetője, aki a Szironta első éveiben sok hasznos tanáccsal látta el együttesünket is.
A kolumbiai utazásunk előtt a külföldre szánt repertoárunkból adunk ízelítőt hazai koncertek keretében, számos helyre már eljutottunk, de kövessék nyomon közösségi média felületeinket, ahol láthatják, merre jár együttesünk.
Ifjúsági koncertjeink is folytatódnak, több iskolában is koncertezünk az elkövetkező időszakban.

Köszönjük azoknak akik az idei évben is bizalommal fordultak irodánkhoz adóbevallásuk elkészítésével, és ezzel adójuk 1%-át is felajánlották a Szirontának. Aki pedig még nem rendelkezett erről az összegről, kérjük, tegye meg, május 22-ig lehetősége van rá! Adószámunk: 18501472-2-07

Munkánkat a www.szironta.hu portálon, vagy a Szironta Együttes Facebook profilján követheti nyomon. Találkozzunk az online térben is!