Gyermek- és családi nap 2023 - délután

Besnyő Község Önkormányzata minden évben nagy odafigyeléssel szervezi meg a gyermek – és családi napot. Ebben az évben immár 14. alkalommal várta színes program az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat 2023. május 27-én, amikor is az égiek is velünk voltak, hiszen csodaszép, kellemes volt az idő.
A délelőtti programok a sportpályán zajlottak, ahol szinte minden korosztály számára volt egy-egy meglepetés program, vagy a már jól bevált programok közül lehetett válogatni. A szinte már hagyományossá vált mezőgazdasági gépek kiállítása idén is nagyon kedvelt volt a legkisebbek körében, hiszen fel lehetett ülni az „óriás” gépekre. Aztán a falunéző kisvonattal körbejárni a falut, ugrálni a légvárban, kipróbálni a lövéstechnikát, vagy éppen körhintázni, és közben nassolni az édességet, amit polgármesterasszonyunk szeretettel kínált a gyerekek és szüleik körében. Mindezek mellett kreatív sátor is várta a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Sokan várakoztak türelmesen, hogy csodaszép csillámtetkót kaphassanak, vagy éppen egy hajtogatott lufi állatkát. Először lehetett kipróbálni a mandalafestést, megismerkedni vele. Óvodáskorú kisgyermekek és felnőttek is kipróbálták, és elkészítették a saját hangulat mandalájukat. Remek alkotások születtek, miközben a készítő igazi lelki nyugalomra is talált. Természetesen a labdarúgás kedvelői sem maradtak le a gólokról, hiszen a délelőtt folyamán a Becse-Kabos-Boros emléktorna is zajlott.
Az árnyas fák alatt egy-egy bográcsból finom illatok terjengtek, lelkes kis csapatok főztek.
 A megszokott babgulyást idén Benyovszki Zsolt készítette, és persze nem maradt el Fenyvesné Marcsi és segítői által nagy szeretettel készített finom fánk sem. Köszönet érte.
Délután az iskola udvarán Fejes Zsuzsanna polgármesterasszony köszöntőjével indult a program, aki nagyon röviden beszélt a fejlesztésekről, amelynek mindannyian részesei vagyunk. Óvodánk és iskolánk szívügye önkormányzatunknak, a településünk folyamatosan szépül, fejlődik. Bár nagyon körültekintő gazdálkodással lehet csak fejleszteni, korlátozottak a bevételek, de Besnyő mégis azon települések közé tartozik, ahol nincs semmilyen helyi adó.
 Külön köszönetét fejezte ki az óvodai dolgozóknak, akik ünnepi díszbe öltöztették a falunkat, illetve mindazoknak, akik a faluért tettek illetve a gyermeknap sikeréhez hozzájárultak.
A már hagyománnyá vált családi napon elsősorban a gyermekeket köszöntjük. Így iskolánk tanulói többször is felléptek a színpadon.  Kipru Miranda tanító vezetésével az alsó tagozatosok néptánctudásukat mutatták be, aztán énekes ritmusjátékkal léptek színpadra az 5. osztályosok Bogárné Nagy Anikó tanár irányításával. Majd igazi, megható perceket szereztek a 6. osztályosok, akik Béres Zsóka tanár vezetésével A Pál utcai fiúk regény egy részletét adták elő. Köszönjük a szívünket melengető bemutatókat!
A gyermekek amatőr fellépései közben természetesen ismert szórakoztatók is felléptek. Vendégünk volt a Máté Péter-díjas magyar rap/hiphop csapat, az Animal Cannibals, a 2016-os Sztárban sztár nyertese, Veréb Tamás színész és a lakodalmas, mulatós zenéjükről ismert Sógorok együttes. Köszönjük a fellépők színvonalas műsorát .
 A délutáni műsorok zárásaként ismét színpadra állt a besnyői David Loyd, azaz Tyukodi Dávid  rap számaival és barátja, Süveges Bence gitárszólóval. Büszkék lehetünk a két fiúra, és kívánunk sok sikert nekik a jövőben.
A színpadi fellépések után Dj Nasa remekül összeállított zenéjére önfeledten táncoltak a bulizni vágyók.
Kellemes, szép nap volt! Köszönjük a szervezőknek közreműködőknek a technikai lebonyolítóknak, az önkéntes segítőknek, az önkormányzat dolgozóinak, akik gondoskodtak arról, hogy minden érdeklődő jól érezhesse magát ezen a napon.
Baki Ferencné