Óvodai életünkből

Az ősz, a színes, változatos gazdagságával egy igazán szép évszak, mely egyben a betakarítás időszaka is. A csoportokban megjelentek az őszi termések, gyümölcsök, zöldségek, és nem csak szemlélődés céljából, hanem változatos tevékenységek során is ismerkedhettek a gyerekek ezekkel. Minden évszaknak megvannak az ünnepei, melyekre az óvodában készülünk. Ezekhez az ünnepkörökhöz kapcsolódnak a versek, mesék, énekek, amiket hallanak, illetve megtanulnak a gyerekek, ezekhez kötődnek a kézműves tevékenységek, játékok. Nagyon fontos, hogy a gyerekek életkorukhoz megfelelő ismereteket szerezzenek tapasztalás útján az őket körülvevő világról.
Szeptemberben, Szent Mihály havában a mindennapok tevékenyen teltek.
Szeptember 29-én megrendeztük mindhárom csoportban a Mihály napi vásári forgatagot. A vásári portékák készítése már szeptember közepén elkezdődött a csoportokban, szorgosan tanultuk a vásári mondókákat. A kisfiúk és kislányok vásári hagyományhoz illő ruhába öltöztek. Az őszi vásári asztalról nem hiányozhatott a sokféle a sok zöldség, gyümölcs és finomság. A vásári forgatagban minden ovisnak elfogyott a garasa, a kosarak megteltek, elkezdődött a mulatság, roptuk a táncot.
Az óvodáskor a mesehallgatás igazi ideje. Intézményünkben a Népmese napja a mesék világában telt, mert mesével kerek a világ. Az iskola 4. osztályos tanulói szereztek örömet az ovisoknak, 2 mesével is elvarázsolták őket a csodák világába.
Bár az év minden napján oda kell figyelnünk a Föld élőlényeire, fontos, hogy bizonyos kiemelt napokon emlékeztessük magunkat felelősségünkre. Az Állatok világnapján, október 4-én játékos formában gazdagítottuk ismereteinket az állatok életéről, védelméről.  Környezetünk megismerése kiemelt feladata az óvodának, ezen a napon a célunk az volt, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítsük, valamint felhívjuk a figyelmet az együttélés fontosságára és szabályaira.
Nagycsoportos óvodásaink részt vesznek az Úszó Nemzet Programban, melynek hosszú távú célja a gyermekek egészséges életmódra való törekvésének ösztönzése, és ezáltal életminőségük javítása. A középtávú célja, hogy minden gyermeknek legyen lehetősége vízbiztos úszás elsajátítására. A gyermekek szerdánként lelkesen indulnak az uszodába, és nagyon élvezik a játékos foglalkozásokat.

„A gyermek világra nyitott lény. A simogatásra simogatással, a jókedvre jó kedvvel, tevékenységre tevékenységgel felel.”
Mérei Ferenc

Gönczölné Rákász Zsuzsanna