Iskolánk hírei 2023. november, december
A Lázár Ervin Program keretében iskolánk 8. osztályosai - sok más iskola diákjaival együtt - november 6-án részt vettek a Nemzeti Színház János vitéz című előadásán. A több, mint két órás színdarab tele volt izgalmas és szemet gyönyörködtető fény-és látványelemekkel a közönség nagy örömére. Köszönjük a tankerület szervezését a fantasztikus program szervezéséért.
Novemberi hónapunk az egészségnevelés jegyében telt. Az iskolában folyó egészségnevelés jelentőségét alátámasztja az a tény, hogy a tanulókban ekkor formálódik meg a helyes életmódhoz, életvitelhez szükséges beállítódás. Úgy véljük, éppen ezért fontos feladatunk hozzájárulni gyermekeink életminőségének javításához, a megfelelő ismeretek, szemléletek átadásán keresztül. Fontosnak tartjuk tudatosítani a tanulókban, hogy mindennapi életük saját maguk által alakítható, megtervezhető, melyben felelősségük van. Ennek megléte alapvető fontosságú abban, hogy a diákok értékrendszerébe az egészséget támogató olyan értékek, mint a megfelelő konfliktuskezelés, az interperszonális kapcsolatok, a megfelelő táplálkozás, egészségvédelem, valamint a mentálhigiéné.
Az egészségnevelés céljainak mind teljesebb elérése érdekében lényegesnek tartjuk az egészségtudatos magatartás kialakítását, hogy a diákok megtapasztalják, miként tudják megvalósítani az egészségtudatos magatartást. Erre szolgáltak azok a programok, melyeket szerveztünk nekik.
Első programunk az iskolai szinten megszervezett „Népdal-éneklési verseny” volt, melynek díjazottjai részt vesznek majd a kerületi versenyen. Köszönjük szépen Mátyási Sándornénak és Gönczölné Rákász Zsuzsannának, hogy elvállalták a zsűrízést.
November 7-én „Mese-felolvasó” versenyt szerveztünk az alsó tagozatos diákoknak ugyancsak Sok kisdiák készült egy-egy varázslatos mesével, melyek hallgatása bearanyozta a napunkat.
Hatalmas hálával és köszönettel tartozunk Páli Szilvia védőnőnknek, aki fantasztikus előadásokat tartott iskolánk valamennyi osztályának, korosztálynak megfelelően. A kisebbekkel a helyes tisztálkodásról, betegségek elkerüléséről, az influenzáról, egészséges táplálkozásról beszélgetett. A felsős korosztály számára káros szenvedélyekről, dohányzásról, fogamzásgátlásról, egészséges táplálkozásról tartott előadásokat, prevenciós jelleggel. Még mindig az egészségnevelés jegyében hívtuk meg iskolánkba a „Vöröskereszt” munkatársait, aki interaktív előadásokat és élményalapú foglalkozásokat szerveztek tanulóinknak. A gyerekek megismerkedhettek többek között az újraélesztéssel, a sebkötözés rejtelmeivel, különféle csonttörésekkel, megtudhatták mi a teendő egy ficam vagy rándulás esetében, illetve mi történik a szervezetünkkel a túlzott alkoholfogyasztáskor, s ez miért káros.
A gyerekek - még mindig az egészségnevelés témakörében - nagyon izgalmas edzéseken vehettek részt "Tibi bácsival", településünk karate edzőjével. Voltak ügyességi és erőnléti feladatok egyéni és csoportos formában is. Azok sem tétlenkedtek, aki épp nem a tatami közepén álltak, hiszen szurkoltak egymásnak, ahogy csak erejükből telt.
Nagy hangsúlyt fektetünk a pályaorientációra a felsőbb évfolyamosok, de főleg a 7. és a 8. osztályos tanulók körében. Idén három alkalommal szerveztünk nekik programokat bízva abban, hogy bizonyos szakokat és ezáltal a továbbtanulást kicsit közelebbivé és barátságosabbá tudjuk tenni számukra.
Voltunk velük Budapesten a 'Mi a pálya?' műszaki pályaválasztó fesztiválon, ahol ügyességi feladatok és logikai fejtörők, interaktív játékos bemutatók és kísérletezések vártak
rájuk.
Jártunk Pusztaszabolcson a Dunaújvárosi SZC Szabolcs Vezér Technikumban, ahol három szakmával is közelebbi kapcsolatba kerültek érdekes gyakorlati feladatokon és logikai feladványokon keresztül a „Játék határok nélkül” című rendezvény által. Nagy örömünkre szolgál, hogy iskolánk diákjai közül került ki a nyertes csapat. Hálásak vagyunk a részvételi lehetőségért és a versenyfeladatok levezényléséért a vendéglátóknak.
Az Érdi SZC Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium jóvoltából pedig a gyerekek az iskola nyújtotta lehetőségeken túl rengeteg hasznos információval gazdagodtak a továbbtanulással kapcsolatban, Lászlóné Garaguly Anikó pályaorientációs tájékoztatója által.
A Lázár Ervin Program keretében november 29-én iskolánk majdnem összes diákja fantasztikus, interaktív előadásokon vehetett részt. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara bemutatásában az 5., 6. és 7. évfolyamos tanulók a "Kezdetben vala a tánc..." című műsornak voltak aktív résztvevői. A gyerekek betekintést nyerhettek egy folyamatba, ami az ősi, törzsi táncoktól a hobbi táncon át egészen a táncművészet világáig vezet, mindezt csodálatos zenei aláfestéssel. A 2., 3. és 4. osztályosok szintén a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szervezésében a "Táncolni mindenki tud!" című előadáson vettek részt, ahol a ritmusé volt a főszerep. A művészek jól megmozgatták a gyerekeket, miközben megismerkedhettek néhány hangszerrel. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a programokat. Hálásan köszönjük a lehetőséget az idén 170 éves Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának és művészeiknek, illetve a tankerület munkatársainak a program megszervezéséért.
Iskolánk valamennyi tanulója fogászati szűrésen vett részt, településünk fogorvosának és asszisztensének köszönhetően.
Az adventi időszak beköszöntével, készülünk az ünnepre, ezért december 4-re az iskolát ünnepi díszbe öltöztettük. Az adventi időszakban, hagyomány az iskolánkban, hogy minden hétfőn reggel egy-egy osztály készül egy kis műsorral és sorban meggyújtjuk az adventi gyertyákat. Az első gyertyagyújtásra a 4. osztály, a másodikra pedig a 2. osztály tanulói készültek vidám, hangulatos műsorral az iskola tanulói és dolgozói számára.
December 6.-án minden osztályba ellátogatott a Mikulás, sok szépet és kedveset mondott mindenkinek és még ajándékokkal is kedveskedett! Voltak, akik izgultak, vagy meg voltak szeppenve, de akadtak igazán bátrak is. A napot egy 'Megy a gőzös...'-sel zártuk, amiben kicsik és nagyok is egyaránt boldogan részt vettek. Külön köszönet a 8. osztályosoknak a szervezésért és lebonyolításért!
A Mikulás után újabb vendég érkezett iskolánkba, „meglepetés Grincs” formájában, aki mókázott, játszott, viccelődött a gyerekekkel. Köszönjük a fantasztikus élményt!
A Szülői Szervezet és a DÖK szervezésében, hatalmas erőkkel készülünk a Luca-napi rendezvényünkre, amelyen számos érdekes program várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.
Az elmúlt két hónapban versenyeredményekkel is büszkélkedhetünk.
November hónapban, iskolánk alsó tagozatos diákjai 3. helyezést értek el az „Etesd az eszed”, országos, online matematika versenyén.
7. osztályos tanulóink IV. helyezést értek el a Dunaújvárosi SC. Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium által szervezett, tankerületi szintű angol versenyen.
November 23-án iskolánk 7. és 8. osztályos fiú tanulói részt vettek a Rácalmáson megrendezett Futsall Diákolimpia körzeti döntőjén. A mérkőzéseken 5 csapat versengett egymással. Iskolánkból, jórészt 7. osztályosok voltak, de ennek ellenére jól szerepeltek, sikerült megszerezniük a IV. helyet. Hatalmas köszönet felkészítő tanáruknak, Fábián Balázsnak és a Sziront’Art Együttesnek a gyermekek szállításában nyújtott segítségért.
A Székesfehérvári Hétvezér Általános Iskola által meghirdetett megyei Tekergő Természettudományi versenyen, Németh Csenge és Németh Csongor I. helyezést értek el. A megmérettetés során egy túrát kellett tenni a Szabadbattyánban található Cifrakertben, majd megadott szempontok szerint egy esszét készíteni, valamint fotókkal igazolni azt, hogy a helyszínen jártak. Csenge és Csongor nagyon színvonalas, szép munkát adtak be. Gratulálunk nekik!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt kívánunk!
Garaguly Krisztina
igazgató