Fotók Besnyő életéből

Galériánkban a községünk fontosabb eseményeiről, helyszíneiről gyűjtöttünk össze fényképeket. Lehetőségünkhöz mérten a programokról fotókat készítünk, de szívesen fogadjuk a lakosok által beküldött képeket is. Ha Ön is rendelkezik olyan fotóval, amelyet szívesen látna a község honlapján, kérjük, hogy Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát." ' + path + '\'' + prefix + ':' + addy13155 + '\'>'+addy_text13155+'<\/a>'; //--> szíveskedjen elküldeni.

     Fejes Zsuzsanna

        Polgármester

 

Besnyő Község Önkormányzat hivatalos honlapján megjelenő valamennyi fénykép, szöveg, videófelvétel kizárólag az Önkormányzat előzetes írásbeli hozzájárulásával használható fel.

Szent Mihály napi máglyagyújtás

Idén már hetedik éve, hogy Szent Mihály napjának tiszteletére máglyát gyújtottunk az iskola udvarában. Vendégeinket az iskolaudvaron épült közösségi kemencénkben sütött langallóval vártuk. Fantasztikus élmény volt, hogy az áramszünet ellenére is sokan eljöttek a rendezvényünkre. Ezúton is köszönjük minden résztvevőnek és érdeklődőnek, hogy személyes közreműködésével, részvételével hozzájárult a programsorozat sikeréhez!
Fejes Zsuzsanna, polgármester

Bővebben: Szent Mihály napi máglyagyújtás

Kis focistáink

Az idei őszi Bozsik fesztiválon a besnyői focista gyerekek nagyszerűen teljesítettek. A téli edzéseken igyekszünk ezt a színvonalat fenntartani és megerősíteni. Amennyiben így haladnak a csapatok, a tavaszi meccseken nem lesz ellenfelük Martonvásár-szerte. Hajrá Besnyő!

Bővebben: Kis focistáink

Iskolánk hírei - A hétköznapok is mozgalmasak

A tanév zökkenőmentes indítása után tanuló, pedagógus, szülő igyekezett átvenni a ritmust. Innentől kezdve első helyen a tanulás, majd a szabadidő hasznos, kulturált eltöltése kell álljon.
Legfontosabb célkitűzéseink között szerepel, hogy minden tanuló a képességeinek megfelelően fejlődjön, tanuljon. Ehhez sikerült is a feltételeket megteremteni. Persze ellenállásba is ütközünk néha, s ilyenkor szoktuk kérni a szülők segítségét. Mindenképpen az a cél, hogy a gyerekek szeressenek iskolába járni. Ehhez kell a mi bátorításunk, szeretetünk, s néha a kellő szigor is. Fontos a tanulás, de legalább olyan fontosak azok az alkalmak, amikor az osztályközösség, iskola közössége együtt van, szervezett keretek közt jól érezzük magunkat.
Ezért tervezzük meg év elején a szabadidős programokat is, s októberben a SZüsze tagjai sok-sok vállalást tettek annak érdekében, hogy minden jól, gördülékenyen, szervezetten menjen a gyerekek érdekében.
Az elmúlt időszak főbb eseményeiről:
- Szeptember végén megtartottuk a hulladékgyűjtést:
1. helyezett 1402 kg 5.o,
2. helyezett 1198 kg 1.o,
3. helyezett 1182 kg 7.o.
Összesen 6360 kg-ot gyűjtöttünk, ez 3 tonnával volt kevesebb az elmúlt évinél.
- Szeptember 28-án jártunk Pákozdon, mely program színes, kreatív, látványos, és egy sikeres pályázatnak köszönhetően ingyenes volt.
- Október 3-án és 4-én csatlakoztunk a Világ Gyalogló hó(nap)-hoz. A felső tagozat merészkedett messzebb, egészen Beloianniszig.
- A Népmese Világnapján az idén is jártunk az óvodában. A 4. osztályosok szeretettel készültek az ovis fellépésre, s ügyesek is voltak.
- Iskolai szintű közös megemlékezést tartottunk az Aradi vértanúk tiszteletére október 4-én.
- Focistáink büszkék lehetnek eredményükre, hisz elhozták az 1. helyezést Pusztaszabolcsról. A Sziront’ Art Egyesület segítségével jutottunk el a versenyre. Köszönjük a segítséget, s a 3 D-s nyomtató bemutatását is.
- Az idei évben is volt ásványkiállítás. Ilyenkor sok-sok ismeretet is szereznek a gyerekek, gyönyörködnek a sok szép ásványban.
- Október 17-én a könyvtár jóvoltából az 1-5. osztályos tanulók író-olvasó találkozón vehettek részt Sás Károly íróval. Zenés, mókás, jókedvű, szórakoztató időtöltés volt. Köszönjük a szervezőknek.
- Október 24-én felavatták az 5. osztályosok a „kis gólyákat”, ők iskolánk legifjabb tanulói, akik megszerették az iskolát.
- Sokat készültek a 7. osztályosok az 1956-os forradalom és szabadságharc méltó megünneplésére. Nagyon jó érzés, hogy civilek is egyre többen kíváncsiak a gyerekekre, s érzik magukénak a tiszteletadás fontosságát. A gyerekek igyekeztek a legfontosabb eseményeket felelevenítve egy küllemében látványos, de tartalmában a mélységekbe hatoló műsort adni. Szép volt 7-esek!
- Nagy öröm, hogy elkészült a játszótér, melyet birtokba is vettek a gyerekek. Minden közreműködőnek hálás köszönet. Remélem, ez még csak a kezdet, s lesz folytatás is.
Már tervezzük az elkövetkezendő időszak fontosabb eseményeit, azért, hogy minden jó legyen tanulóinknak.

Mátyási Sándorné
Intézményvezető

Bővebben: Iskolánk hírei - A hétköznapok is mozgalmasak

Óvodai életünkből

Szeptember első napjai az új óvodásainknak még egy kis sírással teltek, de mostanra minden kisgyerek megszokta az új közösséget, az óvodai élet rendjét. A „nagy" óvodások örömmel és sok élménnyel érkeztek vissza játszótársaik közé. Rögtön előkerültek a legkedvesebb játékok, önfeledten játszottak az udvaron, nagy izgalommal várták az új ovis programokat.
Az idei nevelési évtől óvodánk csatlakozott a Boldog Óvodák hálózatához. A Süni csoportban indult el a Boldogságóra program, mellyel célunk olyan optimista, magabiztos és kitartó óvodások nevelése, akik megoldandó feladatként kezelik a mindennapi kihívásokat, észreveszik az élet szépségeit, az örömteli pillanatokat, és boldog, határozott, pozitív énképpel rendelkező iskolássá, majd felnőtté válnak.
A hagyományos szüreti felvonuláson a Községháza előtt a Maci csoportosok is részt vettek. Vidám szüreti műsorral és néptánccal szórakoztatták az érdeklődőket.
Mint minden évben, a megszokott formában rendeztük meg a Mihály-napi vásárt az óvodában. A gyerekek kikiáltókkal, versekkel, énekkel nyitották meg a vásárt. A vásárban mindenki találhatott kedvére való vásárfiát, melyek többségét a gyermekekkel közösen készítettük., majd jó hangulatú mulatozással és falatozással telt el a délelőtt.
 
A Népmese napjáról is méltóképpen megemlékeztünk. A Faluházban Baki Ferencné szervezésében és Besnyő Község Önkormányzatának támogatásával bábelőadáson vettek részt óvodásaink. Köszönjük az élményt! A 4. osztályosok is megajándékoztak minket egy meseelőadással, Fülöpné Kipru Miranda tanítónő felkészítésével. Nagy tapsot kaptak a szereplők, akik nemrégen még kisóvodásaink voltak.
 
Az Állatok világnapjajó alkalmat kínál arra, hogy a gyerekek megismerkedjenek az állatvilággal, az állatgondozás szabályaival, valamint játék és alkotás során szerezzenek új ismereteket. Az ember és állat közötti barátság, a felelősségérzet erősítésében Tóbiás kakas és két póniló volt segítségünkre. Nagy élmény volt őket megfigyelni, simogatni, és a bátor gyerekeknek lovagolni a póni hátán.
 
Óvodánkban nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos szemlélet megerősítésére, a környezet iránti pozitív érzelmi viszony alakítására. Kiemelt célunk a tiszta és zöld környezet megőrzése a gyerekek segítségével. Intézményünk is örömmel csatlakozott egy országos faültetési kampányhoz. Galagonyafát ültettünk, mert „aki fát ültet, életet ad, és ki életet ad, az jövőt teremt".A faültetés a legszebb és a legegyszerűbb tevékenység, amivel bárki tehet világunk kizöldítéséért és a tisztább levegőért!
 
Gönczölné Rákász Zsuzsanna
óvodavezető

Bővebben: Óvodai életünkből

Lakossági elektonikai hulladékgyűjtés

Besnyő Község Önkormányzatának kezdeményezésére az E-Elektra Zrt. sikeres szelektív hulladékgyűjtési akciót szervezett Besnyő településen elektromos és elektronikai hulladék begyűjtésére 2019. szeptember 17-én délután és 18-án délelőtt. A gyűjtés célja volt, hogy a hulladékok minél nagyobb mértékben hasznosuljanak, illetve a környezetre, emberre veszélyt jelentő anyagokat ellenőrzött körülmények között kezeljük.
Tegyünk együtt környezetünk tisztaságáért!

Fejes Zsuzsanna
polgármester

Bővebben: Lakossági elektonikai hulladékgyűjtés

A Besnyői Népdalkör hírei

A Besnyői Népdalkör szept. 7-én, a Sárosdi Kézműves Egyesület meghívására két népdalcsokorral szerepelt a kulturális műsorban.
Október 19-20-án, Megyaszón került megrendezésre a XXV. Kossuth Dalköri Találkozó, amelyen részt vettünk. Dunántúli dalcsokrunkkal és a Kossuth-korabeli dalainkkal nagy sikerünk volt. Elhelyeztük a megemlékezés koszorúját a Kossuth Emlékhelyen. Nagyon szép volt a rendezvény színhelye, a Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola, és kertjében a Turul szobor.
Szállásunk Mezőkövesden volt, másnap jót fürödtünk a Zsóry-fürdőben.
Október végén Százhalombattára kirándultunk. A besnyői származású Takács Péter kedves meghívására megtekintettük galériáját. Nagyon tetszettek a gyönyörű, értékes műalkotások és az alkotóikról tartott előadás.
Ellátogattunk a Matrica Múzeumba, ahol Tóth Zsuzsanna muzeológus (szintén besnyői) fogadott bennünket. Bemutatta a helytörténeti kiállítást, majd a Régészeti Parkot tekintettük meg a gyönyörű napsütéses időben. Lenyűgöző látvány volt a halomsír, a különböző korok lakóépületei, használati tárgyai. A múzeum munkatársai korabeli recept alapján lepényt is sütöttek nekünk a kemencében. Felejthetetlen élmény volt ez a nap.

Szuszán Jánosné
népdalkörvezető

Bővebben: A Besnyői Népdalkör hírei

Szüreti felvonulás és bál Besnyőn 2019. szeptember 28.

Önkormányzatunk 2019. szeptember 28. napján rendezte meg településünkön a hagyományos szüreti felvonulást. Szép időben, nagyon lelkesen és vidáman járták be Besnyő utcáit a népviseletbe öltözött fiatalok, és tánccal, zenéléssel köszönték meg az érdeklődést és a megállókban a szíveslátást. A felvonuláson részt vettek a helybéli és a környező településekről érkező csikósok és lovas kocsisok is. A kisbíró hangos dobolás mellett buzdította hallgatóságát a szüreti mulatságon való részvételre. Köszönjük a részvevőknek, a segítőknek, hogy hozzájárultak e rendezvényünk sikeréhez, hagyományaink továbbéltetéséhez! Fejes Zsuzsanna polgármester

Bővebben: Szüreti felvonulás és bál Besnyőn 2019. szeptember 28.

Adományosztások Besnyőn

Az Élelmiszerbank jóvoltából, Léhner Nikolett családsegítőnk szervezésében számtalan adományosztásra került sor településünkön az elmúlt években.
Bízom benne, hogy ezzel sokaknak sikerült segíteni és örömet okozni.
Ezúton is köszönöm Léhner Nikolettnek odaadó és lelkiismeretes munkáját és köszönetemet fejezem ki mindenkinek, aki segítséget nyújtott az osztásokon.
Fejes Zsuzsanna polgármester

logo 001

Bővebben: Adományosztások Besnyőn

Iskolánk hírei - "Itt van az ősz, itt van újra"

Igen, az utolsó pillanatban kegyes lett hozzánk az időjárás, hisz megkezdődött az iskola.
A 2019/2020-as tanévet 123 tanulóval, 19 új elsős diákkal kezdtük. Három napközis csoportot indítottunk, s a 4. osztálytól tanulószoba segíti a gyerekek másnapi felkészülését. Két új kolléganő állt munkába: Karácsony Márta a 3. osztály tanítója, Fónad Viktória az 1. osztályosok napközis tanító nénije. Nekünk, pedagógusoknak szinte összeér az előző tanév az új tanévvel. Tárgyi feltételeink annyiban változtak, hogy a nyáron beszerelésre került egy interaktív tábla. A nyári karbantartás most a pincére korlátozódott, hisz az érintésvédelmi felülvizsgálat számos hiányosságot tárt fel. Nagyon nagy szükség lenne székek és padok cseréjére, hisz már nagyon elhasználódtak.
A tanév indítása sosem könnyű feladat. Büszke vagyok kollégáimra, magunkra, hogy sikerült mindent jól előkészíteni. Már az indulásnál mindenki tudta, mi a dolga. Lett tantárgyfelosztás, órarend, s nem utolsósorban van pedagógus. Annyi változtatást tettünk az idei tanévben, hogy nem lesz minden hónapban fogadóóra, hisz eddig is a szülők akkor jöttek amikor tudtak. Most, ha lehet kérni, egyeztetett időpontban várjuk szeretettel a szülőket. Kérésem: a tanórát semmiképpen ne zavarjuk meg!
A Hankook pályázat segítségével 2 szaletlit helyeztünk el az udvarban, s számos sporteszközt vásároltunk a szabadidős tevékenységek színesítésére. Még egy homokozó fog elkészülni a kicsiknek. Elkezdődött valami az iskolaudvarban, mely fejlesztést szeretnénk folytatni. Tehetséggondozásról, felzárkóztatásról, szakkörökről, szabadidős tevékenységekről az első szülői értekezleten kapnak tájékoztatást a szülők.
Mindamellett, hogy az iskola elsődleges célja a nevelő-oktató munka, már is 2 szabadidős programmal kezdünk. A Székesfehérvári Egyházmegye pályázatán egy pákozdi kirándulást nyertünk, amire szeptember 28-án kerül sor. Ezen a napon Honvédfesztiválon veszünk részt, szinte az egész iskola.
Szeptember 25-ére tervezzük a hulladékgyűjtést. Kérem a szülőket, hogy ilyen módon is segítsék az iskolát, hiszen elsősorban a gyerekekre fordítódik a kapott összeg. A papírt összekötve kérjük hozni!
Az étkeztetés szervezése megváltozott. Az önkormányzat kiküldi a számlát, mely alapján átutalással, illetve pénztári befizetéssel tud a szülő fizetni.
Készülünk egy 60 éves évforduló megünneplésére, mivel ezt az épületet 1960-ban adták át. Ezért kérem, ha a nagyiknak van valamilyen emléke, amit közzé lehet tenni (fotó, írásos dokumentáció), azt kérem, juttassák el hozzám!
Azon dolgozunk, hogy minden kisdiák a képességeihez mérten teljesítsen, s szeressen iskolába járni. Eredményes, jó hangulatú tanévet kívánok!
Mátyási Sándorné

Bővebben: Iskolánk hírei - "Itt van az ősz, itt van újra"

15. évadát kezdi meg a Szironta Együttes

Bár 2004 decembere óta van kapcsolatunk a csengettyűkkel, az első teljes évadot 2005. szeptemberétől számíthatjuk, így az idei évben kezdhettük el a 15. teljes évadunkat. A tizenöt év hosszú idő, lassan felnő az együttes.
Az évadot Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában 2019. szeptember 29-én, vasárnap 11 órakor kezdődő koncerttel indítjuk. A Budavári Palota patinás hangversenytermében a miskolci Kisharang Együttessel és a Wéber István Női Karral közös előadásban kortárs és klasszikus zeneművek mellett populárisabb dallamok is felcsendülnek.
Az év legdolgosabb időszaka az advent, idén sem lesz másképp: már jelenleg is több mint 10 koncert szerepel naptárunkban, terveink szerint idén sem állunk meg ennek duplája alatt.
Két nagykoncertünk is lesz: Miskolcon a Zenepalotában 2019. november 30-án indítjuk, és Besnyőn, a Faluházban az advent utolsó napjaiban mintegy lezárjuk a karácsonyi időszakot. Mindkét koncerten „nagyzenekari” felállásban is felcsendülnek a harangok, közel 20 zenész közreműködésével. Az év végén, az előzetes tervek szerint idén is lehetőséget kapunk a Papp László Arénában a Budafoki Dohnányi Zenekar karácsonyi koncertjén harangjaink megszólaltatására. Az egyeztetések zajlanak, a részletekről a későbbiekben tájékoztatjuk közönségünket.
Az előadó-művészeti tevékenységünk mellett már szakköri tájékoztatóinkat is megkapták a gyermekek és a szülők. Ebben a tanévben a már megszokott foglalkozásokon a gyermekek zenei előkészítéssel, népi játékokkal, csengettyűvel és citerával ismerkedhetnek meg illetve folytathatják az eddig elkezdett munkát. Újdonság, hogy terveink szerint idén szakköreink a környező településeken is elindulhatnak. Tavaly több mint 40 gyermek vett részt tanórán kívüli foglalkozásainkon. Reméljük, hogy idén is minél több nebulóval találkozhatunk értékteremtő programjainkon!
Irodai szolgáltatásainkkal (nyomtatás, szkennelés, fénymásolás, iratszerkesztés, számítógép használat, adóbevallások készítése, önellenőrzése stb.) munkatársaink a megszokott időpontban, hétfőtől csütörtökig 10-15 óra között várják az érdeklődőket a Besnyő, Viola utca 5. címen található irodánkban.

Az év vége felé érdemes kicsit vissza is tekinteni: egy sikeresen lezajlott tavaszi CsengőFest rendezvényen újabb csengettyűs rekord született, közreműködtünk a helyi Arany János Általános Iskola Hankook-pályázatának megvalósulásában, augusztus végén pedig 21 gyermek iskolakezdését könnyíthettük meg a több mint 100.000 Ft értékű tanszeradományunkkal, melyet Léhner Nikoletta családsegítő közbenjárásával juttattunk el a rászoruló családoknak.

Ebben az évadban technikai értelemben is fejlődhetünk: elkészültek új arculatunk elemei, a látogatók a www.szironta.hu és a www.sziront.art honlapon már az új megjelenéssel találkozhatnak, tevékenységeink szétválasztását is elkezdtük: az előadó-művészet Szironta név alatt, az irodai szolgáltatások, egyesületi tevékenység sziront.art név alatt zajlanak, míg az oktatási tevékenység Szironta Szakkörök – SziSzabrand alá kerül.
Reméljük, hogy idén is számíthatunk közönségünkre, várjuk Önöket programjainkra, koncertjeinkre!

Sólyom Balázs

Bővebben: 15. évadát kezdi meg a Szironta Együttes