Ismét le kellett zárnunk a Faluházat!

2012. januárjában megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a Faluház nagytermében igen nagy területen feljött a taposó. Különösen érzékenyen érintette önkormányzatunkat a dolog, mert mint emlékezetes, a Faluház 2002. évben készült el, nagyon sokba került az akkori önkormányzatnak, és már az elmúlt pár évben is jelentős összeget kellett a jelenlegi vezetésnek rákölteni. Akik nyomon követték a Faluházzal kapcsolatos történéseket, bizonyára emlékeznek, hogy már az építésekor is sok vita forrása volt és azóta is folyamatos fejtörést okoz a rendszerint felmerülő problémák miatt.
Két évvel ezelőtt már szintén le kellett zárnunk az épületet és elvégezni a szükséges munkákat. Azóta már fel kellett újítanunk a fűtési rendszert is, jelenleg pedig a közmunkások segítségével több, mint 100 négyzetméter taposót kellett újrarakni.
A szakértői vélemény elég egyértelműen kimondja, hogy a kivitelező nem megfelelően végezte el a Faluház építését.
A Faluházat építő cég felszámolását a Fejér Megyei Bíróság 2003. év októberében elrendelte, így kártérítési igényünkkel korábban sem, most sem élhetünk.

Gondolom, senkit sem lep meg, hogy 2001 augusztusában az akkori önkormányzat ugyanennek a cégnek fizetett ki közel 4 millió forintot a besnyői óvoda nyílászáróinak részleges cseréjére, felújítására, festésére, annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt mindenki számára, hogy a kivitelező egyetlenegy nyílászárót sem cserélt ki az óvoda épületén.
Az illetékesek azóta sem adtak magyarázatot a történtekre, és hogy mi lett az el nem végzett munkáért kifizetett pénzzel, Besnyő község pénzével.

Emlékeztetőül egy 2001 után készült kép az óvoda épületének nyílászáróiról: